A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az európai piacokon folytatódott az optimizmus annak hírére, hogy Kína február 14-től felére csökkenti egyes amerikai termékek vámját. A DAX index például 0,6 százalékkal, 13 606 pontig emelkedett, megközelítve 13 660 pontos történelmi csúcsát. A BUX is lépegetett felfelé, de kisebb mértékben - magyarázta Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője.
Kapcsolódó
Európában a bankszektor erősödött a legnagyobb mértékben a jó banki jelentések hatására, az UniCredit részvénye például zárás előtt 8 százalékos pluszban volt, a Deutsche Bank több mint 13 százalékot emelkedett, utóbbi ráadásul úgy, hogy a gyorsjelentése nem is volt kedvező - jegyezte meg az elemző.
A magyar piacon a Richternek a pénteki gyorsjelentés előtt egészen szép, 3,8 milliárd forintos forgalma volt, a 6640 forintos záróár a napon belüli középértéknek felel meg, miután a részvényárnak 6570 forint volt az alja és 6710 a teteje - mondta.
A forint szembement az optimista piaci hangulattal, főleg délután. A forintot 338 forint felett is jegyezték az euróval szemben, hajszálnyira a történelmi csúcstól, miközben tipikusan az a jellemző, hogy pozitív piac esetén a feltörekvő devizákat inkább veszik - tette hozzá Baráth Tibor.
A Mol 34 forinttal, 1,30 százalékkal 2652 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,48 százalékkal 14 650 forintra csökkent, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom ára 4 forinttal, 0,89 százalékkal 454 forintra nőtt, forgalma 129,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,84 százalékkal 6640 forintra emelkedett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3575,41 ponton zárt csütörtökön, ez 58,04 pontos, 1,60 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Európa is bezöldült
Mérsékelt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön. A kereskedést a vártnál jobb gyorsjelentések mozgatták, a befektetők egyre kevésbé aggódnak a Kínában terjedő tüdőgyulladás-járvány esetleges gazdasági hatásai miatt.
A londoni FTSE-100 mutató 0,30 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,72 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,88 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Milánóban 1,05 százalékkal, Madridban pedig 0,96 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,44 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,43 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,73 százalékkal nőtt.
Európában főleg vállalati hírek uralták a napot. A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank 12,48 százalékos pluszban zárta a napot arra a hírre, hogy a Los Angeles-i székhelyű Capital csoport 3,1 százalékos tulajdonrészt szerzett benne, s ezzel az egyik legnagyobb részvényesévé vált.
A világ legnagyobb acélipari csoportja, a luxemburgi székhelyű ArcelorMittal záróárfolyama 11,04 százalékkal nőtt Amszterdamban annak köszönhetően, hogy negyedik negyedéves nyeresége nagyobb lett a vártnál, ráadásul előrejelzése is kedvezőbb volt a becsléseknél.
A Société Général francia pénzintézet a vártnál kevesebb nyereséget termelt a negyedik negyedévben, de jelezte, hogy részvényvisszavásárlásra készül, és nyereségességének javítását ígérte a 2020-as évre. A párizsi tőzsdén 1,02 százalékos pluszban zárta a napot a papír.
A Nokia finn mobil távközlési hálózati berendezésgyártó és szolgáltató 2,3 százalékkal drágult, mivel a vártnál nagyobb nyereségről adott számot.
Csalódást okozott viszont gyorsjelentésével az Orion, Finnország legnagyobb innovatív, illetve generikus gyógyszergyártó és kutató vállalata, árfolyama 7,47 százalékos mínuszban zárt a helsinki tőzsdén.
A Royal Mail brit postavállalat 5,5 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést, de napközben történelmi mélyponton is járt az árfolyama, miután arra figyelmeztetett a vállalat, hogy romlott termelékenysége, és nehéz lesz a következő, március végén induló pénzügyi éve.
A globális piacokat megtámogatta, hogy Kína bejelentette, felére csökkenti egyes amerikai termékek pótvámját. Az intézkedés február 14-én lép életbe, és arra a mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vonatkozik, amelyekre 2019. szeptember 1-jétől vetettek ki 5, illetve 10 százalékos büntetővámot.
Dúl az optimizmus New Yorkban
New Yorkban emelkedéssel nyitottak az irányadó indexek. Bő két órával később, az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,16 százalékos, az S&P 500-as index 0,26 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,49 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott. Csütörtök este közép-európai idő szerint háromnegyed hatkor az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,74 százalékos mínuszban, 54,88 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,18 százalékos pluszban, 50,84 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,32 százalékkal, 1567,75 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,0977 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,18 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve