Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 0,1 százalékkal emelkedhet, a frankfurti DAX-30 index 0,05 százalékkal csökkenhet, a párizsi CAC-40 index pedig stagnálhat a nyitásban.
A befektetőket nyugtalanítja az egyre szélesedő globális gazdasági lassulás, és nem segített a hangulaton az sem, hogy nincs egyetlen pozitív jel sem, amely a kínai-amerikai gazdasági viszály rendezésére utalna. A növekvő aggodalmakból a válságok idején biztos menedéket jelentő állampapírok profitáltak, a német és a japán államkötvények hozamai egyaránt kétéves mélypontra csökkentek.
Kapcsolódó
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin estek az indexek, a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát visszavetette az amerikai-kínai tárgyalásokat övező borúlátás. A CNBC amerikai hírtelevízió értesülései szerint rendkívül valószínűtlen, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozzon a 90 napos kereskedelmi tűzszünet lejártáig, március 1-ig. Ha eddig a határidőig nem jut megállapodásra a két fél, életbe lépnek a megemelt pótvámok, amelyeket eredetileg januárban vezettek volna be.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,98 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,34 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,20 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde zárva tartott pénteken is a holdújévi ünnepek miatt, Hongkong viszont már kinyitott, a Hang Seng 0,18 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,55 százalékkal 510,59 pontra esett vissza.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent az ázsiai kereskedésben. A világgazdasági növekedés lassulása gyengíti, a nagy kőolajexportáló országok kitermelésének korlátozása és venezuelai olajipart sújtó amerikai szankciók viszont támogatja az árakat.
Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,67 százalékos mínuszban, 61,22 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,78 százalékos veszteségben, 52,23 dolláron forgott péntek reggel.
Csütörtökön erős mínuszokban zártak a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 1,11 százalékkal, 7093,58 pontra, a frankfurti DAX-index 2,67 százalékkal, 11 022,02 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,84 százalékkal, 4985,56 pontra esett. Milánóban 2,59 százalékkal, Madridban pedig 1,79 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 1,49 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,41 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,93 százalékkal esett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve