A határidős jegyzések alapján a frankfurti DAX 0,3 százalék emelkedéssel, a londoni FTSE-100 pedig szerény pozitív értékkel kezdheti a pénteki kereskedést. A CAC-40 Párizsban viszont 0,2 százalékkal csökkenhet a kezdéskor, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,1 százalékkal nyithat alacsonyabban.
Csütörtökön veszteséggel zártak az európai piacok az ECB nem egyértelmű monetáris politikai jelzései miatt. Az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki kamattartó döntésének indoklásában egyrészt további monetáris lazítást helyezett kilátásba gazdaságösztönző szándékkal, másrészt Mario Draghi, az ECB elnöke közölte, hogy enyhültek a recessziós kockázatok az euróövezetben.
Kapcsolódó
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 páneurópai indexek csütörtökön 0,54 és 0,56 százalék veszteséggel fejezték be a kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,64 százalékkal csökkent.
Londonban 0,17 százalékkal végzett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,28 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,50 százalékkal csökkent. Madridban 0,43 százalékkal, Milánóban 0,80 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex.
Péntek reggel csekély emelkedést mutatott a világpiaci olajár, a Brent 0,09 százalékkal ment fel hordónként 63,45 dollárra, a WTI 0,34 százalékkal emelkedett 56,21 dollárra.
Az euró jegyzése nem változott, 1,1145 dolláron állt péntek reggel, az arany ára sem mozdult el lényegesen, 0,02 százalékkal unciánként 1415,05 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve