A hazai vezető részvények közül az OTP-nél a következő fontos ellenállási szint 12 000 forintnál található. A Richter az elmúlt napokban a 7000 forintos támasz közelében mozgott, szerdán megnyílhat a tér a részvény számára - első körben - a 7100 forintos szintig. A Mol továbbra is a 2000 forintos szint közelében található, semleges technikai kép mellett. A Magyar Telekom esetében a 380-400 forintos sáv a meghatározó - írja elemzésében Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 318,69 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 37 879,48 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 28 forinttal, 1,37 százalékkal 2012 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,77 százalékkal 11 530 forintra esett, forgalmuk 10,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,50 forinttal, 0,39 százalékkal 383 forintra erősödött, forgalma 455,8 millió forint volt. A Richter-papírok 5 forinttal, 0,07 százalékkal 7015 forintra gyengültek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
Kapcsolódó
Európa fél százalékos zölddel kezd
Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 18 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 63 ponttal, a párizsi CAC-40 index 30 ponttal, a milánói FTSE MIB pedig 154 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban.
A globális piacok az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságára figyelnek. A testület szerdán fejezi be kétnapos ülését, és a befektetők azt remélik, hogy világosabb képet tudnak majd alkotni a gazdasági helyzetről a Fed közleményének, illetve a döntéshozók friss előrejelzése alapján.
Ázsiában és a csendes-óceáni térségben felfelé mozogtak a tőzsdeindexek szerdán, és emelkedő nyitást jeleznek a határidős New York-i indexek is.
A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) már a tizedik egymást követő kereskedési napon araszolt feljebb, és közép-európai idő szerint szerda reggel nyolc óra körül 0,55 százalékos pluszban, 521,25 ponton állt.
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,06 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,36 százalékos pluszban zárt, míg a dél-koreai Kospi 0,23 százalékos nyereségben közeledett a záráshoz.
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,53 százalékos mínuszban, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont 0,30 százalékos pluszban állt zárás előtt egy szűk órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,12 százalékos, Mumbaiban 0,32 százalékos, Szingapúrban pedig 0,09 százalékos nyereségben állt a vezető tőzsdeindex.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.
Az augusztusi szállítású Brent hordónként 1,36 százalékos mínuszban, 40,62 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 1,80 százalékos veszteségben, 38,24 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,21 százalékkal, 1717,90 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,24 százalékkal 1726,00 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Kedden Londonban 2,11 százalékos, Frankfurtban 1,57 százalékos, Párizsban pedig 1,55 százalékos mínuszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,22 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 1,11 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,35 százalékkal csökkent.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 1,09 százalékos, az S&P 500-as mutató pedig 0,78 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,29 százalékos pluszban fejezte be a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve