Vegyes mozgások voltak a BÉT-en, amelyek eredőjeként a BUX index emelkedni tudott. Ez elsősorban a harmadik negyedévi jelentését szerdán közzétevő Molnak köszönhető, amely 3,7 százalékkal erősödött. A piac jelentős, több mint 60 százalékos profitbővülést vár a cégtől - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en.
Az emelkedők táborát erősítette a hétfőn nagyobbat eső Magyar Telekom is, az OTP és a Richter árfolyama ugyanakkor csökkent. A gyógyszerpapír annak ellenére gyengült, hogy jó hírek érkeztek az Egyesült Államokból. A Cariprazine értékesítése az elmúlt negyedévben 138 millió dollárra rúgott, amiből a cég elég jelentős, az Erste számításai szerint 7 milliárd forintos úgynevezett royalty bevételre tehetett szert. Ez hozhatta a harmadik negyedéves profitnak nagyjából a felét, ennél kisebbet vártak a piacon.
Kapcsolódó
A Mol 106 forinttal, 3,69 százalékkal 2976 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,30 százalékkal 10 000 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 391 forintra nőtt, forgalma 106,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,38 százalékkal 5180 forintra esett, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3645,78 ponton zárt kedden, ez 7,04 pontos, 0,19 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A kép forrása: BÉT.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve