A Mol 24 forinttal, 0,76 százalékkal 3172 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,62 százalékkal 11 450 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 445 forintra emelkedett, forgalma 485,4 millió forint volt.
A Richter-papírok 30 forinttal, 0,57 százalékkal 5270 forintra gyengültek, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
A nyugat-európai tőzsdék erősen kezdték a napot, a jó hangulat végig megmaradt, a német DAX index várhatóan közel 1,5 százalékos pluszban fog zárni. A tengerentúlon is erős teljesítményeket lehet látni, 1-1,5 százalékos pluszok között mozognak a vezető amerikai indexek - mondta Pleschinger Gyula, az MKB Bank treasury értékesítési és befektetési szolgáltatások igazgatója az M1-en.
Ennek elsősorban az az oka, hogy az olaj árfolyama 60 dollár fölé emelkedett, ami magával húzta az energiaszektor papírjait mind Európában, mind a tengerentúlon. Ezen felül a jó hírek közé sorolhatók a hétvégi Brexit-fejlemények is, a font és a tőzsdeindexek erősödése jelezte, hogy a befektetők optimistábbá váltak a kilátásokkal kapcsolatban.
A pozitív nyugat-európai hangulat csak részben ragadt át a magyar papírokra, a BUX index mintegy 0,5 százalékos pluszt tudott produkálni. A nap nyertese a Mol részvénye volt közel 0,8 százalékos emelkedéssel, ami aligha meglepő az olajárak mozgásának tükrében - mondta az igazgató.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve