A Mol 22 forinttal, 0,71 százalékkal 3062 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 20 forinttal, 0,18 százalékkal 11 290 forintra erősödtek, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 442 forintra nőtt, forgalma 305,2 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 55 forinttal, 0,98 százalékkal 5530 forintra esett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.
A hazai és a külföldi piaci kurzusok eltérő pályán mozogtak. Külföldön leginkább az keltett izgalmakat a befektetők körében, hogy a brit alsóházban a tervekkel ellentétben esetleg nem fogják megtartani a kedd délutáni szavazást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodásról, amit Theresa May brit miniszterelnök végül be is jelentett. Ennek következtében a nyugat-európai börzeindexek napi mélypontjuk környékén járnak a kereskedésben, amelyek másfél-kétéves mélypontnak tűnnek. A devizapiacokon is hasonló mozgásokat lehetett látni, a brit font több mint másfél éves mélypontra került a főbb devizákkal szemben - mondta Kuti Ákos, az MKB Bank vezető elemzője az M1-en.
A hazai részvénypiac a nap elején szinte teljesen függetlenítette magát a nyugat-európai mozgásoktól, nap végére azonban visszasüllyedt a pénteki záróérték közelébe. A blue chipek közül csak a Magyar Telekom és az OTP tudott kis pluszt felmutatni, miközben nap közben voltak 0,5-1 százalékos pluszban is a vezető részvények - mondta.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve