Az elmúlt hetekben nagyot emelkedett a hazai piac, a BUX index pénteken már csak 100 pontra volt történelmi csúcsától, így nem meglepő, hogy korrekcióra került sor - mondta Rácz Balázs, az MKB tőkepiaci elemzője az M1-en.
Az MKB elemzési központja már decemberben felhívta a figyelmet arra, hogy az idén jól teljesíthet a hazai piac, több blue chip is ígéretes. Példaként az OTP-t említette, amely a múlt héten történelmi csúcsra kapaszkodott, valamint a Richtert, amelynek sikerült ledolgoznia tavalyi első fél évi jelentős veszteségét, és már közel 1 éves maximumon jár.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államok tőzsdéi Martin Luther King napja miatt zárva vannak. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy az S&P 500 index tavaly decemberi mélypontja óta több mint 13,5 százalékot emelkedett. Elkezdődött a gyorsjelentési szezon, az S&P 500 index tagjainak már közel egytizede jelentett. Pozitív számokat lehet látni, ami szintén táplálhatja az emelkedést a közeljövőben.
A Mol árfolyama 52 forinttal, 1,60 százalékkal 3190 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,43 százalékkal 11 680 forintra esett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 2,50 forinttal, 0,55 százalékkal 454,50 forintra gyengült, forgalma 220,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,83 százalékkal 5910 forintra csökkent, forgalmuk 2,7 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3943,79 ponton zárt hétfőn, ez 34,63 pontos, 0,87 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve