A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.
A Mol 14 forinttal, 0,43 százalékkal 3246 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Kapcsolódó
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,97 százalékkal 11 470 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,75 százalékkal 472,50 forintra emelkedett, forgalma 160,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,12 százalékkal 5735 forintra csökkent, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3930,11 ponton zárt szerdán, ez 1,64 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT-en javult a hangulat az előző naphoz képest, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. A magyar gyógyszerpapír ára az értékesítési vezető szerint valószínűleg azért esett, mert az előzetes adatok, illetve a várakozások szerint nem biztos, hogy a cég olyan jó számokat fog produkálni, amilyeneket elvárnának a befektetők - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
A nyugat-európai tőzsdéken csendesebb nap volt, a keddi 2 százalékos emelkedés után vegyesen teljesítettek az indexek, egyedül a londoni tőzsde tudott minimális emelkedést felmutatni, a párizsi és a német esett. Az amerikai piacok is minimális elmozdulással kezdték a napot, egyedül a Dow Jones index van pár pontos pluszban, a Nasdaq és az S&P kis mínuszban tartózkodik - mondta.
A régiós devizák gyengültek, amit Csépai Miklós azzal magyarázott, hogy Donald Trump amerikai elnök hajnalban tartott évértékelő beszédének hatására jelentősen megerősödött a dollár, és annak keresztárfolyamán keresztül gyengültek a kelet-európai devizák. A forint 318,70-318,80-ig gyengült napközben, majd hullámzott az árfolyam, végül a piaczárás környékén 318,50 körül jegyezték az euróval szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve