Az OTP árfolyama történelmi csúcsa (11 970 forint) közelében tartózkodik. A bank pénteken publikálja negyedéves gyorsjelentését, érdemes figyelemmel kísérni, hogy az utolsó negyedévben hogyan teljesített a társaság, a menedzsment milyen előrejelzéseket fogalmaz meg 2019-re - mondta Rácz Balázs, az MKB tőkepiaci elemzője az M1-en.
A kisebb papírok közül a Masterplastra hívta fel a figyelmet, amely közel 4 százalékkal, 690 forintra erősödött. A társaság kedden piaczárás után hozza nyilvánosságra negyedéves számait. Az MKB célárfolyama 805 forint a Masterplastra, még bőven van tere a további emelkedésnek - mondta az elemző.
Kapcsolódó
A nyugat-európai börzéken, illetve a tengerentúli piacokon is emelkedést lehet látni, miután Donald Trump jelezte, elhalasztják a kínai árukra kivetett vámok eredetileg március 1-jére beharangozott emelését.
A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3290 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 830 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 463,50 forintra emelkedett, forgalma 136,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,89 százalékkal 5640 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3828,91 ponton zárt hétfőn, ez 2,14 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve