A vegyes ázsiai kereskedést követően az európai piacok sem mutattak érdemi irányt, vegyes kép jellemzi őket. A magyar tőzsde relatíve felülteljesítő volt, az emelkedés hajtóereje a Mol, illetve a Richter volt. Az amerikai piacok is visszafogott iránykereséssel kezdték a napot, a várakozásokat meghaladó vállalati jelentéseket követően azonban pozitívabb a hangulat, mint globálisan, illetve az öreg kontinensen, kevesebb mint 1 százalékkal vannak a legutóbbi csúcsok alatt - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A Mol 70 forinttal, 2,11 százalékkal 3380 forintra - éves csúcsára - erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,15 százalékkal 12 980 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 462 forintra gyengült, forgalma 184,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 2,54 százalékkal 5845 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4390,10 ponton zárt kedden, ez 15,57 pontos, 0,35 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve