Az európai piacokon már a nap első felében is mérsékelt emelkedés volt látható, ami mögött nem volt lényegi hírfolyam. A vevők megpróbáltak emelkedésre játszani, ez délután csak fokozódott, amit több pozitív hír generált - mondta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.
A mexikói elnök pozitívan értékelte az amerikai féllel történt legutóbbi tárgyalásait, és Kína is kompromisszumkészebb tájékoztatást adott a kereskedelmi háborúval kapcsolatban. Az is a piacot támogató hír volt, hogy amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke úgy nyilatkozott, hajlandóak lépéseket tenni, ha a növekedés veszélybe kerül - sorolta.
Kitért arra is, hogy míg a nemzetközi piacokon az elmúlt napok gyengélkedését követően 1 százalék feletti emelkedést lehetett látni zárás előtt, a BÉT-en nem annyira tükröződik a pozitív hangulat. A lefelé hajtó erő a Richter volt, a többi nagy papír erősödött - mondta.
A Mol 36 forinttal, 1,09 százalékkal 3338 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,82 százalékkal 12 260 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,36 százalékkal 421,50 forintra emelkedett, forgalma 291,1 millió forint volt.
A Richter-papírok 145 forinttal, 2,75 százalékkal 5130 forintra csökkentek, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4215,13 ponton zárt kedden, ez 2,96 pontos, 0,07 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve