Egy sor nagyvállalat ismét a vártnál erősebb gyorsjelentéssel rukkolt elő, ami támogatja a kockázatvállalási kedvet.
A kereskedés első pár perce után az Nvidia chipgyártó árfolyama több mint 11 százalékos pluszban állt, miután a vártnál jobb eredményekről számolt be és erős negyedik negyedévet prognosztizált.
A kiskereskedelmi vállalatok pozitív beszámolói arról tanúskodtak, hogy az emelkedő infláció ellenére sem csökken a fogyasztók költekezési kedve. A Macy's 11,2 százalékos, a Kohl's pedig 8,7 százalékos pluszban várta a nyitást, miután javította éves bevételi és nyereség-előrejelzését is. A Walmart és a Target már a napokban közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését, és jelezte, hogy erős ünnepi szezonra számít.
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken túlnyomórészt csökkennek az indexek. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,30 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 0,02 százalékos, a madridi IBEX-35 mutató 0,80 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,33 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 0,03 százalékos pluszban állt.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1341 dollárt adtak, 0,20 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,23 százalékkal erősödött a dollár árfolyama, 114,34 jenen forgott.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,17 százalékkal, 1863,70 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,32 százalékkal, 1864,30 dollárra esett a New York-i árupiacon.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,69 százalékos pluszban, 80,83 dolláron, a WTI pedig 0,83 százalékos nyereségben, 78,19 dolláron forgott fél négykor.
Szerdán csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,58 százalékkal, 35 931,05 pontra, az S&P 500-as mutató 0,26 százalékkal, 4688,67 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,33 százalékkal, 15 921,60 pontra csúszott le - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve