A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,70 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,71 százalékos emelkedéssel végzett, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,74 százalékkal zárt magasabban.
Az európai tőzsdéken a befektetői hangulatot az új amerikai adminisztrációtól várt gazdaságösztönző lépések mellett a vártnál nagyobb növekedést mutató decemberi kínai export- és importadatok is javították. A megjelent negyedéves vállalati eredménybeszámolók is biztató adatokkal szolgáltak. A járványvédelmi korlátozások terjedése azonban továbbra is erősen visszafogja a befektetői aktivitást.
Kapcsolódó
Londonban 0,83 százalékkal erősödött az FTSE-100 index. Az index emelkedéséhez a legnagyobb mértékben az easyJet járult hozzá közel 7 százalékos, a Carnival hat és fél százalékos, és az IAG légitársaság holding öt és fél százalékos erősödéssel.
A frankfurti DAX 0,40 százalékkal zárt magasabban. Az európai autóipar kiemelkedően jól teljesített a kínai külkereskedelmi forgalom fellendülése láttán. A Volkswagen négy százalékkal, a Daimler és a BMW két százalékkal erősödött.
A párizsi CAC-40 index 0,33 százalékkal zárt magasabban. A PSA részvénye négy százalékkal erősödött a többi európai autógyártóval együtt, de a Renault részvénye három százalékkal gyengült az autógyár költségcsökkentési programjáról és modellválasztékának szűkítéséről tett bejelentésére. A Carrefour részvénye hat és fél százalékkal esett, miután a francia kormány kifogást emelt a kanadai Alimentation Couche-Tard által tett átvételi ajánlat ellen.
A dél-európai indexek közül a milánói 0,40 százalék csökkenéssel zárt a kormánykoalíció felbomlása miatt. A Fiat Chrysler azonban az autógyártó ágazat európai emelkedését követve négy százalék nyereségre tett szert.
A madridi tőzsde 0,12 százalék emelkedéssel fejezte be a csütörtöki tőzsdenapot. Az IAG részvénye a madridi tőzsdén is a legjobban szereplő papírok között volt.
Az olajár csökkent csütörtökön. A Brent ára az európa piacok zárásakor 0,66 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 55,69 dolláron, a WTI ára pedig 0,06 százalékkal 52,88 dollárra csökkent.
Az eurót 0,07 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2148 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal unciánként 1848,05 dollárra emelkedett.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve