A részvénypiac összforgalma júniusban 268 milliárd forintra nőtt az előző havi 247 milliárd forintról, ez 12,2 milliárd forintos napi átlagforgalmat jelent.
Az ismételt emelkedést számos tényező támogatta, a Budapesti Értéktőzsdén továbbra is pozitív befektetői hangulat uralkodik, az index folyamatos emelkedési pályára lépett, hónapról hónapra magasabb ponton zár, amihez nagyban hozzájárul a nemzetközi színtéren is tapasztalható fokozatos gazdasági visszarendeződés a járvány előtti helyzethez.
A vezető részvények közül az OTP 16 605 forintos történelmi csúcson is járt, havi forgalma 161,2 milliárd forint volt, ami 60,1 százalékos forgalmi arányt jelent. Ezt a Mol követte 18,7 százalékkal, a harmadik helyen pedig 15,6 százalékkal a Richter részesedett az összforgalomból. A negyedik helyen a Telekom végzett a forgalom 1,4 százalékával.
A befektetési szolgáltatók közül júniusban a Wood végzett az első helyen 144,4 milliárd forintos duplikált forgalommal, ami a részvénypiaci adásvétel 26,9 százaléka. A Concorde alig maradt el ettől, 133,8 milliárd forintos havi forgalma 25 százalékos részvénypiaci részesedésnek felel meg. A harmadik helyen álló Erste 116,1 milliárd forinttal a havi részvényforgalom 21,7 százalékát bonyolította. Az előző hónapban ugyanez volt a sorrend a brókercégek kereskedési rangsorában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve