A Mol 46 forinttal, 1,95 százalékkal 2410 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,50 százalékkal 17 650 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,12 százalékkal 428 forintra csökkent, forgalma 34,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,58 százalékkal 8540 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4270,89 ponton zárt szerdán, ez 2,47 pontos, 0,06 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Kedvező a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, a piacok főként az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerda esti kamatdöntő ülésére várnak. A magyar tőzsde a nemzetközi piacokkal együtt mozgott, a forgalom alacsony volt, hazai vállalatspecifikus hír nem érkezett. Az emelkedést a Mol vezeti, a növekvő olajárak húzták a papírt. Szintén jól teljesített a bankszektor, amit az OTP is követett. A mínuszban záró Richter együtt mozgott az európai gyógyszergyártókkal, amelyek jelenleg gyengébbek
- mondta Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve