A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,29 százalékkal 2720 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,59 százalékkal 18 640 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,17 százalékkal 431 forintra erősödött, forgalma 218,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,52 százalékkal 8670 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4375,20 ponton zárt szerdán, ez 4,55 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Relatíve alacsony volt a forgalom a budapesti piacon. A BUX a nap legnagyobb részében pozitív tartományban volt, azonban zárás előtt egy órával nagyobb eladások voltak tapasztalhatók, aminek következtében mínuszba fordult az index, amely végül minimális erősödéssel zárt. A vezető papírok közül az OTP és a Mol is csökkenéssel zárt. A Richter azonban jól teljesített, miután az egyik nagyobb befektetője - a Templeton Alap - a részesedésének növelését jelentette be. A Magyar Telekom árfolyama szintén emelkedett annak köszönhetően, hogy 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján a felelős befektetésre javasolt vállalatok közé sorolta az ISS Corporate Solutions független értékelő
- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve