A héten is hullámzó volt a hazai tőzsdeindex mozgása, párhuzamban a nemzetközi befektetői hangulat "csapkodásaival", amelyet leginkább az omikron variánssal kapcsolatos spekulációk, hírek gerjesztettek - írja az Equilor Befektetési Zrt.
Folytatódik a monetáris kondíciók szigorítása. Erről Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán beszélt a parlamentben. A jegybankelnök jelezte, a szigorítás addig tart, amíg az MNB nem érzi azt, hogy az infláció a középtávú cél közelébe ér. Így várhatóan a szigorítás 2022-ben is folytatódik, ezen belül a kamatemelési ciklus is - írja heti összefoglalójában az Equilor.
Felhívták a figyelmet arra, hogy novemberben jelentősen csökkent a Mol finomítói marzsa. A csoportszintű finomítói marzsok mindössze 2,8 dollárt tettek ki, szemben a korábbi 5,9 dollárral, utoljára februárban volt ilyen alacsony a lezárások alatt. Pozitívum azonban a petrolkémiai árrés alakulása, amely 605,8 euróra emelkedett tonnánként, így megfordult a korábbi csökkenő trend, októberben az árrés 540,3 euró volt - emelte ki az Equilor.
A héten a Richter-papírok ára 1,16 százalékkal csökkent, a részvény pénteken 8525 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 9,35 milliárd forintot.
A Mol ára 1,63 százalékkal csökkent, 2410 forinton zárt a hét utolsó kereskedési napján, forgalma a héten 13,6 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 1,90 százalékos árfolyameséssel zárta a hetet, pénteken 414 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 821,8 millió forint volt.
Az OTP-részvények ára egy hét alatt 1,43 százalékkal 17 380 forintra nőtt péntekre, 45,94 milliárd forintos heti forgalomban.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4315,39 ponton fejezte be a hetet, ami 41,97 ponttal, 0,98 százalékkal magasabb az előző hetinél - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve