A Mol 12 forinttal, 0,46 százalékkal 2648 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 780 forinttal, 4,51 százalékkal 18 090 forintra nőtt, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 418 forint maradt, forgalma 35,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,48 százalékkal 8910 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4394,39 ponton zárt kedden, ez 13,20 pontos, 0,30 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
A bizakodás a térségre korlátozódott, a régiós tőzsdék ezért a BÉT-tel együtt felülteljesítettek a nyugatiakhoz képest. A kereskedést a bankpapírok uralták, az erős belföldi forgalom is főképp az OTP-nek köszönhető
- mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve