A nyitáskor még kissé negatív nemzetközi hangulat ellenére a nap végére emelkedni tudott a magyar piac, az emelkedést az OTP és a Richter vezette - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
A Richter szerdán bejelentette, hogy partnercége, az AbbVie engedélyt szerzett a Kanadai Egészségügyi Hatóságtól az amerikai piacon Vraylar néven kapható, a Richter egyik kiemelt készítményének (cariprazine) használatára az I. típusú bipoláris betegség és a skizofrénia felnőttekben történő kezelésére. Minden folyamatot az AbbVie felügyel, a Richter royalty bevételt kap, a hír hatására jobban emelkedett a magyar gyógyszerrészvény.
Varga Zoltán elmondta, hogy az OTP-nél nem volt hasonló kedvező hír, viszont a befektetők pozitívan értékelték Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését az árstop júliusig való meghosszabbításáról, mert annak kedvező hatása lehet a fogyasztásra.
A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,67 százalékkal 2980 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 175 forinttal, 1,68 százalékkal 10 610 forintra nőtt, forgalmuk 9,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,62 százalékkal 400 forintra esett, forgalma 279,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,99 százalékkal 6660 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3968,29 ponton zárt szerdán, ez 59,98 pontos, 1,49 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve