A Mol 18 forinttal, 0,75 százalékkal 2428 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 104 forinttal, 1,25 százalékkal 8224 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,67 százalékkal 298 forintra esett, forgalma 63,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,20 százalékkal 7415 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el - írja az MTI.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3634,32 ponton zárt hétfőn, ez 50,44 pontos, 1,37 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
0,33 százalékos csökkenésével a BUX-index alulteljesített a nemzetközi piacokhoz képest. A vezető részvények közül a Molban volt nagy fordulat, ugyanis míg délelőtt több mint 2 százalékos mínuszban volt a cég árfolyama, a nap végén a papír 0,75 százalékos pluszban zárt. Mindez összefügg az olaj árának változásával - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője, aki OTP eséséről megjegyezte, komoly recessziós félelmek vannak globálisan és Magyarországon is, ezek pedig nem tesznek jót a bankszektor papírjainak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve