Londonban 0,49 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index. A frankfurti DAX 0,02 százalékkal végzett magasabban, a CAC-40 Párizsban 0,06 százalékkal emelkedett. Milánóban 0,07 százalékos emelkedéssel, Madridban 0,47 százalékos indexcsökkenéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap.
A földgáz európai ára a holland szabadpiaci jegyzés alapján több mint öt százalékkal emelkedett szerdán, így az elmúlt öt nap 35 százalékos emelkedésével egyhavi csúcsot ért el. Az áremelkedést az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembe helyezési engedélyeztetési eljárásának felfüggesztéséről hozott német döntés váltotta ki. Piaci várakozások szerint Oroszország csak azt követően fogja folytatni európai gázszállításait, ha ehhez rendelkezésére áll majd az északi szállítási útvonal. Piaci jelentések alapján a Gazprom nem kötött le szállítási kapacitást decemberre Ukrajnán keresztül Európába.
Az európai piacok zárásakor a földgáz szabadpiaci ára 99,00 eurón állt 5,11 százalékos napi emelkedéssel.
Az olaj ára már a második napja csökkent szerdán. A piacok a kereslet-kínálati arányt mérlegelik annak függvényében, hogy az amerikai adminisztráció esetleg a tartalékok felszabadítása mellett dönthet. A Brent ára 1,31 százalékkal csökkent 85,35 dollárra, a WTI ára pedig 1,66 százalékkal 78,42 dollárra. A Brent ára 62 százalékkal, a WTI ára 68 százalékkal áll az év eleji felett.
Az euró 16 havi mélypontot ért el. Piaci várakozások szerint az EKB a lassuló gazdasági növekedés közepette kitart laza monetáris politikája mellett. Christine Lagarde, az EKB elnöke szerint az általa átmenetinek tekintett magas infláció elleni monetáris szigorítás visszafogná a gazdasági növekedést. Az eurót 1,1305 dolláron jegyzik, 0,13 százalékos napi csökkenéssel.
Az arany spot ára unciánként 1864,74 dolláron állt 0,76 százalékos napi emelkedéssel - írja az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve