New Yorkban a DJIA-30 index 0,38 százalékkal, az S&P-500 index 0,43 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,24 százalékkal emelkedett kezdéskor.
Az amerikai piacok nyitásakor az európai tőzsdeindexek is pozitív tartományban jártak, a páneurópai és euróövezeti gyűjtőindexek 0,4-0,5 százalék körüli nyereséget mutattak.
Kapcsolódó
A Walt Disney Co részvénye több mint hat százalékkal emelkedett a tőzsdén kívüli forgalomban az amerikai kereskedési időn kívül közzétett negyedéves eredményeinek hatására. Három százalékos árfolyam-emelkedést értek el egészségügyi szolgáltató és gyógyszergyártó cégek részvényei is, például a CVS Health Corp, a Humana Inc, valamint a Regeneron Pharmaceuticals Inc papírok is - írta az MTI.
A technológiai cégek várakozáson felüli negyedéves eredményei már egyébként is 2,5 százalékkal februári rekordja közelébe emelték az S&P-500 indexet.
Az olajár emelkedett szerdán, az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 3,84 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben, hordónként 43,28 dolláron, a Brent ára pedig 3,35 százalékkal 45,92 dollárra emelkedett. Az olajár öt hónapja, március eleje óta a legmagasabb szinten áll az amerikai nyersolajkészletek nagymértékű csökkenése miatt.
Az eurót 0,61 százalékkal jegyzik erősebben 1,1871 dolláron, az arany spot ára 0,93 százalékkal, unciánként 2038,28 dollárra emelkedett. Az arany ára történetében első alkalommal kedden lépte át a 2000 dolláros küszöböt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve