A határidős indexjegyzések alapján a főbb európai indexek, a londoni, a frankfurti és a párizsi 0,1-0,2 százalék körüli veszteséggel kezdhetik a szerdai kereskedést, az euróövezeti EuroStoxk50 index 0,2 százalékkal csökkenhet nyitáskor az MTI híre szerint.
Kedden nyereséggel zártak az európai tőzsdék. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,33 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,35 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,55 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Kedden Londonban 0,60 százalék emelkedéssel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,35 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,65 százalékkal emelkedett, Madridban 0,57 százalék, Milánóban pedig 0,12 százalék nyereséggel zárt a tőzsdeindex.
A keddi tőzsdenapon a befektetők elsősorban a negyedéves vállalati eredménybeszámolókra összpontosítottak, a szerdai kereskedésben viszont már a világkereskedelmi aggodalmak kerekedhetnek felül az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok további romlásának lehetősége miatt. Kedden ugyanis Donald Trump elnök kijelentette, hogy még "messze vagyunk" a megállapodástól és az Egyesült Államok kész kivetni a megemelt importvámokat ha arra lesz szükség.
Az olajár a keddi nagy, három százalékot meghaladó csökkenés után szerdán vegyesen alakult, a Brent 0,25 százalékkal 64,51 dollárra emelkedett, a WTI ára 57,62 dolláron változatlanul állt. Az olajár keddi csökkenését az amerikai külügyminiszter bejelentése váltotta ki arról, hogy Irán jelezte tárgyalási szándékát atomprogramjáról.
Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,1216 dolláron, az arany ára 0,33 százalékkal unciánként 1406,55 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve