Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 24 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 51 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 19 ponttal eshet a nyitásban - írta az MTI.
Csütörtökön London kivételével mérsékelt veszteségekben zártak a főbb európai tőzsdék. Dél körül meredeken felíveltek az irányadó mutatók, miután Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő bejelentette, hogy megszületett a megállapodás a rendezett brit kiválásról. Az Európai Tanács még este jóvá is hagyta a dokumentumot, ám a brit parlamenti képviselők nyilatkozatai alapján úgy tűnik, hogy az alsóház szombatra összehívott ülésén nem lesz meg az elfogadáshoz szükséges többség, azaz továbbra is fennáll a rendezetlen kilépés kockázata. Ez pedig jelentősen mérsékelte a piacok kezdeti lelkesedését is.
A londoni FTSE-100 mutató 0,20 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,12 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban zárt csütörtökön. Milánóban 0,23 százalékkal, Madridban pedig 0,50 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,10 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,12 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,30 százalékkal csökkent.
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,09 százalékos, az S&P 500-as index 0,28 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,40 százalékos pluszban zárta a kereskedést csütörtökön.
Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin túlnyomórészt csökkentek az indexek pénteken a csalódást keltő friss kínai makroadatok hatására. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,17 százalékkal, 514,27 pontra süllyedt.
A kínai gazdaság éves összevetésben 6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, gyengébb ütemben az elemzők által várt 6,1 százaléknál, illetve az előző negyedévben mért 6,2 százaléknál. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,85 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,47 százalékos mínuszban állt zárás előtt másfél órával. Ugyanekkor Hongkongban 0,35 százalékos mínuszban állt az irányadó index. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,21 százalékos pluszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 0,52 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 0,65 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkent az ázsiai kereskedésben.
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,48 százalékos csökkenéssel, 59,62 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,22 százalékos eséssel, 53,81 dolláron forgott közép-európai idő szerint reggel háromnegyed nyolckor.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,20 százalékkal, 1495,25 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve