A londoni FTSE 100-as index 1,70 százalékkal, 5862,05 pontra, több mint háromhavi mélypontra csökkent zárásra, "behozva" a hétfői szünnapon elmaradt veszteségeket. A frankfurti DAX-index 0,22 százalékos pluszban, míg a párizsi CAC-40 index 0,18 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,20 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,18 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,28 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,15 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató értéke napközben 0,8 százalék és mínusz 1 százalék között ingadozott. Kedden már a negyedik egymást követő kereskedési napon zárt mínuszban, és idei teljesítménye messze elmarad az irányadó New York-i tőzsdemutatókétól, miután június óta beragadt egy szűk kereskedési sávba az euróövezeti gazdasági fellendülés vontatottságának jeleire - írta az MTI.
A nap vesztesei az utazással és szabadidő eltöltéssel kapcsolatos vállalatok voltak, miután a népszerű idegenforgalmi célpont Portugáliában is megugrott az új koronavírussal fertőzöttek száma.
Már második napja teljesítenek rosszul a pénzügyi vállalatok, különösen az uniós bankok részvényei. Az eladási hullámot azok a várakozások idézték elő, hogy az év második felében növekedhet a bankcsődök száma a koronavírus-járvány következtében.
Felülteljesítő volt viszont a technológiai ágazat, ami főleg az Apple beszállítóinak köszönhető. A félvezetőgyártók közül az STMicroelectronics, a Dialog Semiconductor, az Infineon Technologies és az ASML árfolyama 1 és 4 százalék közötti mértékben emelkedett arra a hírre, hogy az Apple legalább 75 millió 5G-s telefon gyártását rendelte meg az idei évre.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,25 százalékos, az S&P 500-as index 0,31 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,88 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,24 százalékos pluszban, 45,84 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 1,20 százalékos nyereségben, 43,12 dolláron forgott kora este.
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,22 százalékkal 1974,13 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,16 százalékkal 1981,90 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1950 dollárt adtak, 0,12 százalékkal erősödött az euró.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve