Hétfőn az európai tőzsdék többsége indexemelkedéssel három heti csúcson zárt.
Az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 európai gyűjtőindexek 0,70 és 0,74 százalékkal erősödtek, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,76 százalékkal zárt magasabban az előző nap. Frankfurtban 0,67 százalékkal emelkedett a DAX index, a párizsi CAC-40 index pedig 0,66 százalékkal erősödött, mindkét index szeptember 17-e óta a legmagasabban.
Kapcsolódó
Hétfőn a milánói tőzsdeindex 0,63 százalékos erősödéssel tetézte meg a múlt heti 2,8 százalékos nyereségét és szeptember 17-e óta a legmagasabb értéken végzett.
Londonban 0,25 százalékos veszteséggel fejeződött be a kereskedés az előző nap a járványvédelmi szigorítások kilátásba helyezése miatt, illetve miután a brit jegybank történetében első alkalommal megszellőztette a negatív kamatlábak bevezetésének lehetőségét.
Az emelkedésből a madridi tőzsde is kimaradt, az index százalékban nem kimutatható mindössze 0,10 ponttal végzett magasabban. Madridban 15 napos szükségállapotot rendeltek el a fertőzések terjedése miatt.
Az olajár felfelé korrigált kedden az előző napi három százalékos csökkenésből. Az európai kereskedés kezdete előtt két órával a Brent ára 0,19 százalékkal hordónként 41,80 dollárra, a WTI ára 0,20 százalékkal 39,51 dollárra emelkedett.
Az eurót 0,12 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1799 dolláron, az arany spot ára 0,46 százalékkal unciánként 1913,95 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve