A határidős indexjegyzések alapján a főbb árfolyammutatók, a londoni FTSE-100, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 index 0,2-0,5 százalék erősödéssel nyithat.
Hétfőn nagy árfolyamveszteséggel fejezték be a kereskedést az európai tőzsdék az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt. Az Egyesült Államok a tárgyalások sikertelensége miatt a múlt hét végén 25 százalékra emelte 200 milliárd dollár forgalmi értékű kínai árucikk importvámját, amit Kína hétfőn hasonló lépéssel viszonzott.
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexek 1,10 és 1,21 százalék veszteséggel zártak hétfőn, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,22 százalékkal esett. Londonban 0,55 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,52 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,22 százalékkal csökkent. Madridban 0,78 százalékkal, Milánóban 1,35 százalékkal végzett alacsonyabban a tőzsdeindex hétfőn - írta az MTI.
Európában a nap vesztesei a kereskedelmi hírekre különösen érzékenyen reagáló ágazatok voltak, így az autóipari cégek és a bányavállalatok. Az autógyártók és beszállítóik árfolyamának alakulását tükröző alindex 2,7 százalékkal csökkent.
A bankszektor almutatója 1,6 százalékkal csökkent. A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank árfolyama 2 százalékkal, az UBS svájci banké pedig 2,1 százalékkal csökkent, mert megfeneklettek tárgyalásaik a vagyonkezelési üzletáguk egyesítéséről amiatt, hogy nem tudtak megegyezni abban, melyikük tartja ellenőrzés alatt az új, egyesített vállalatot.
A Thyssenkrupp német iparvállalat árfolyama pedig több mint 8 százalékkal esett arra a hírre, hogy európai acélgyártó egysége mégsem olvad össze a Tata indiai acélvállalattal.
Az olajár emelkedett, a Brent 0,31 százalékkal hordónként 70,45 dollárra, a WTI 0,21 százalékkal 61,17 dollárra ment fel. Az olajár emelkedése mögött ellátási aggodalmak állnak, az emelkedés mértékét azonban az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus korlátozza.
Az euró árfolyama 0,16 százalékkal 1,1240 dollárra erősödött, az arany ára 0,10 százalékkal 1300,45 dollárra csökkent, miután 1303,26 dollárnál egy havi csúcsot állított be.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve