Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: negatív hangulatban zajlott a kereskedés, aminek nemzetközi okai voltak. A magyar piacon a nap híre a Magyar Telekom előzetes bejelentése volt arról, hogy eladja a T-Systems Magyarországot a 4iG-nek. A bejelentést követően mindkét társaság árfolyama emelkedni kezdett. Hozzátette, a piacon korábban már pletykáltak erről. A többi vezető részvény ára esett, a legnagyobb mértékben a Mol gyengült.
A forint piacán a délelőtt nyilvánosságra hozott, alacsonyabb júniusi inflációs adatok miatt gyengült a forint, a befektetők ugyanis azt gondolják, hogy az MNB így még hosszú ideig fenntarthatja az ultra laza monetáris politikát - mondta Varga Zoltán.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom és a 4iG kedden jelentette be, hogy a 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot, a kis- és középvállalati értékesítési üzletág kivételével, melyet előtte leválasztanak. A felek megegyeztek a vételárban és a főbb feltételekben, azonban a tranzakció teljes feltételrendszere - a T-Systems Magyarország átvilágítása és a felek közötti további tárgyalások függvényében - a végleges adásvételi szerződés aláírásával válik kötelező erejűvé. A tranzakció zárása az idén várható.
A Magyar Telekom 1,92 százalékos, a 4iG 1,10 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.
A fogyasztói árak júniusban átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, májushoz viszonyítva átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden nyilvánoságra hozott adatai szerint.
A Mol árfolyama kedden 2,69 százalékkal 2964 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,49 százalékkal 12 090 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1,92 százalékkal 424,50 forintra erősödött, forgalma 371,9 millió forint volt.
A Richter-papírok 0,78 százalékkal 5100 forintra gyengültek, forgalmuk 573,9 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve