Hétfőn 1,56 százalékos emelkedéssel zárt a BUX, a legnagyobb mértékben a Mol erősödött, mellette az OTP húzta még felfelé a hazai részvényindexet.
Kedden 0,98 százalékos volt az emelkedés, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legjobban a Richter teljesített.
Kapcsolódó
Szerdán is kitartott a kedvező hangulat a magyar tőzsdén, bár csak 0,13 százalékkal emelkedett a BUX, a Mol esett, a többi vezető részvény ugyanakkor erősödni tudott, leginkább az OTP.
Csütörtökön új történelmi csúcson zárt a BUX, 0,71 százalékos emelkedéssel fejezte be a kereskedést, amivel túlszárnyalta korábbi, április 24-én felállított történelmi csúcsát. A legjobb teljesítményt az OTP nyújtotta, amely szintén új történelmi csúcson fejezte be a napot.
Pénteken a magyar tőzsdeindexet mínuszba húzta az OTP. A bankpapír az elmúlt időszakban jól teljesített, valamint a pénteken közzétett harmadik negyedéves jelentése is kedvező volt, ennek ellenére esett az árfolyama, amit szakértők szerint a befektetők profitrealizálása okozott.
A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 4,53 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett a héten, pénteki záróára 3044 forint, heti forgalma 12,2 milliárd forint volt.
Az OTP 3,46 százalékkal erősödött, pénteken 14 040 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 23,2 milliárd forintot.
A héten a Richter árfolyama 2,38 százalékkal emelkedett, pénteken 5590 forinton zárt, heti forgalma csaknem elérte a 11,9 milliárd forintot.
A Magyar Telekom árfolyama 0,11 százalékkal esett a héten, pénteken 438,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma mintegy 1,34 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve