Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek azt mondta, jó hangulatban indult a kereskedés, délutánra azonban - főleg az amerikai piacnyitás után - a hangulat megfordult, és elromlott.
A BÉT mínuszban fejezte be a napot, a leggyengébben az OTP teljesített. A bankrészvény árfolyama közelíti a 8 ezer forintos szintet, amit még nem lépett át, ám ha így folytatódik a tendencia, akkor tovább csökkenhet. A vezető elemző szerint az OTP rossz szerepléséhez hozzájárulhatott a magyar bankok leminősítése is. Vannak azonban más faktorok is, például hogy még nem tudni, hogyan alakul a magyar gazdaságvédelmi terv. Továbbá, a bank jelentős kelet-európai kitettsége most hátrányként jelenhet meg - mutatott rá.
Kapcsolódó
A Moody's Investors Service több európai bankrendszer kilátását is negatívra módosította csütörtökön, a döntést azzal a várakozásával indokolva, hogy a koronavírus okozta járvány kedvezőtlen hatást gyakorol e bankrendszerek működési környezetére. A nemzetközi hitelminősítő intézkedése a magyar, a norvég, a finn és a portugál bankrendszer kilátását stabilról, a szlovák bankrendszerét pozitívról változtatta negatívra.
A forint árfolyama 350 forint alá is benézett, a BÉT zárásakor 350,92 forinton jegyezték az euróval szemben.
Az európai indexek a nap folyamán voltak pluszban és mínuszban is. A BÉT zárása előtt például a német DAX index 0,3 százalékos pluszban volt. Az amerikai indexek vegyes képet mutatnak, a Dow Jones index 0,5 százalékos mínuszban, de például a Nasdaq 1,4 százalékos pluszban tartózkodott a magyar piac zárása előtt.
A Mol 10 forinttal, 0,49 százalékkal 2020 forintra gyengült, 2,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 375 forinttal, 4,46 százalékkal 8025 forintra esett, forgalmuk 14 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,27 százalékkal 367 forintra erősödött, forgalma 295,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,47 százalékkal 6350 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve