A nemzetközi részvénypiacokon kedvező volt a hangulat. A vezető európai értékpapírpiacokon nagy indexemelkedéssel indult a kereskedés, és a vezető európai indexek délután is jelentős pluszban álltak. Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek is.
A befektetők abban reménykednek, hogy az agresszív fiskális és monetáris ösztönző intézkedések nyomán gyorsan talpra áll a gazdaság a koronavírus-járvány múltával. Ez annak köszönhető, hogy az amerikai jegybank hétfőn bejelentette, hogy gazdaságélénkítő monetáris intézkedéseit kiterjesztve vállalati kötvényeket vásárol a másodlagos piacon.
Kapcsolódó
Médiajelentések szerint a Trump adminisztráció emellett ezer milliárd dolláros infrastrukturális beruházási programot készít elő. Jót tett a hangulatnak az is, hogy a nyitás előtt közzétett adatok szerint rekordmértékben nőtt a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma májusban az Egyesült Államokban az előző két hónapban mért meredek csökkenés után - írta az MTI.
A magyar piac is emelkedett, a legjobb teljesítményt a vezető részvények közül az OTP nyújtotta.
A Mol 14 forinttal, 0,72 százalékkal 1955 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 3,14 százalékkal 11 830 forintra nőtt, forgalmuk 14,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,52 százalékkal 388 forintra emelkedett, forgalma 201,6 millió forint volt.
A Richter-papírok ára 125 forinttal, 1,81 százalékkal 7015 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve