A részvénypiac heti forgalma 30,069 milliárd forint volt, ami csaknem 834 millió forinttal elmarad ugyan a múlt hetitől, ám ez a pénteki nemzeti ünnep miatt eggyel kevesebb kereskedési nap eredménye. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, hogy a jegybank a héten nem változtatott a kamatszinteken. Hozzátették, hogy a BUX erősen kezdte a hetet, de a következő napokban nem tudta ezt megismételni.
Kapcsolódó
A részvényindex hétfői 1,12 százalékos emelkedést viszonylag alacsony, 4,5 milliárd forintos forgalomban érte el.
Kedden jóval magasabb, 9,3 milliárd forintos forgalommal zárt, de a növekedés 0,31 százalékra mérséklődött, szerdán pedig 0,01 százalékos csökkenésbe fordult át 8,4 milliárd forintos forgalom mellett.
Az utolsó kereskedési napon a BUX 0,12 százalékkal csökkent 7,9 milliárd forintos forgalom mellett. A fokozatos visszaesést az Equilor a járvány terjedésének tulajdonítja, hiszen emiatt romlott a belföldi kereskedést is befolyásoló nemzetközi befektetői hangulat.
A vezető részvények közül az OTP teljesített a legjobban, hiszen a múlt pénteki 9700 forintról a csütörtöki zárásig 10 070 forintra, vagyis 3,81 százalékkal emelkedett az árfolyama 15,8 milliárd forintos forgalom mellett.
Erősödött a Richter is, részvényeinek értéke 6600 forintról 6785 forintra nőtt, vagyis 2,80 százalékkal, 7,277 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom 1,55 százalékot gyengült, mivel a négy nap alatt 353 forintról 347,5 forintra csökkent az árfolyama. Alacsony volt a forgalma is, alig haladta meg a 897 millió forintot.
A legnagyobb visszaeséssel a Mol zárta a hetet. Részvényeinek értéke 2,70 százalékot vesztett, árfolyama 1665 forintról 1620 forintra csökkent, heti forgalma 15,8 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve