Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalója szerint mérsékelt emelkedést mutatott a hazai részvényindex a héten.
Negatív korrekció jellemezte a hétfői és keddi kereskedést a magyar tőzsdén, miután a magyarok és a lengyelek vétóztak a hétfői uniós nagyköveti ülésen. A két tagország továbbra is azt szeretné kiharcolni, hogy az EU-s pénzek kifizetését ne kössék jogállamisági feltételekhez.
Kapcsolódó
A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden, és a kamatfolyosó sem változott. A jegybank az elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását és a kormány gazdaságpolitikáját. A koronavírus-járvány okozta kockázatok kezelését és a fenntartható növekedés gyors helyreállítását a jegybanki mérleg további növelésével fogják támogatni.
A Növekedési hitelprogram hajrá kihasználtsága november közepére meghaladta az 1000 milliárd forintot, ezért a keretösszeg 1000 milliárd forintos megemeléséről döntöttek a keddi ülésen - olvasható az Equilor elemzésében.
Szerdán és csütörtökön javult a nemzetközi befektetői hangulat és egymás után következő napokon is emelkedett a BUX index. A vezető részvények közül a Richter 4,3 százalékot, míg a Mol 3,4 százalékot erősödött. Az OTP és a Magyar Telekom is 1 százalék alatti értékkel csökkent.
Csütörtökön egyhetes betéti tendert tartott a magyar jegybank. Az elemzői konszenzusnak megfelelően nem történt kamatmódosítás a tender feltételeiben, 0,75 százalékon fogadták be az ajánlatokat.
Mindezek mellett folytatta saját részvény visszavásárlását a Mol. A hétfői kereskedésben 200 ezer saját részvényt vásároltak 1914,3 forint átlagáron, a keddi kereskedésben 300 ezer darabot vásároltak vissza 1936,5 forint átlagáron, a szerdai kereskedésben 280 216 darabot vásároltak vissza 1989,90 forint átlagáron és csütörtökön 400 ezer darabot vásároltak vissza 2015,9 forint átlagáron.
A vezető részvények közül a héten a legnagyobb mértékben a Richter erősödött, az árfolyama 5,84 százalékkal nőtt. Pénteken 6975 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 10,30 milliárd forintot.
A Mol 5,49 százalékkal emelkedett, a hét utolsó kereskedési napján 1999 forinton zárt, heti forgalma több mint 16,72 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom részvényeinek ára 0,14 százalékkal nőtt, pénteki záróára 365,5 forint volt, heti forgalma 726,54 millió forintot tett ki.
Az OTP jegyzése 1,33 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 11 840 forinton zárt, heti forgalma több mint 35,02 milliárd forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve