Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat kedvező, a magyar piac pedig az előző napi profitrealizálás után pénteken felülteljesítő volt az európai indexekhez képest.
A Richter magas forgalom mellett csaknem 4 százalékkal emelkedett, és új történelmi csúcsra került. A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy nőgyógyászati termék megvásárlásáról szóló megállapodást kötött a Johnson & Johnson gyógyszeripari leányvállalatával, a kedvező hírre pénteken reagáltak a befektetők.
A Mol is felfelé korrigált, jelentősen erősödött, az OTP viszont továbbra is a 12 ezer forintos szint átlépésével küzd..
A Mol 36 forinttal, 1,82 százalékkal 2016 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 11 960 forintra nőtt, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,93 százalékkal 381,50 forintra emelkedett, forgalma 137,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 3,61 százalékkal 7455 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,0 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve