Varga Zoltán, az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: pozitív hangulatban indulhat a kereskedés, de több vezető részvény is meghatározó ellenállási szintnél mozog, így nem várható nagyobb elmozdulás.
A Mol árfolyama a 2200 forintos szintnél akadt meg, az OTP esetében pedig 13 500 forintnál húzódik hasonló ellenállás. A Richter technikai képe pozitív, a 7400 forintos szintet sikerült áttörni, így folytatódhat az emelkedés. Hasonló a helyzet a Magyar Telekom esetében, amelynek árfolyama a múlt héten tört ki, a következő akadály 380 forintnál található.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 42 107,57 ponton zárta a 2020-as évet múlt szerdán, 374,46 pontos, 0,90 százalékos emelkedést ért el az előző napihoz képest.
A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest.
A Mol 2 forinttal, 0,09 százalékkal 2190 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,21 százalékkal 13 360 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,20 százalékkal 380 forintra emelkedett, forgalma 260,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,02 százalékkal 7440 forintra erősödött, a részvények forgalma 964,9 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve