Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kedvező, hogy a keddi nagyon magas forgalmat és jelentős erősödést nem követte nagyobb eladási hullám, kisebb mértékben szerdán is emelkedett a BUX.
A szakértő jelezte: fontosabb vállalati hírek nem érkeztek, a Mol és az OTP is viszonylag magas forgalom mellett erősödni tudott, az OTP árfolyama ismét 14 ezer forint fölött van. Egyedül a Richter gyengélkedése meglepő - tette hozzá.
A Mol 20 forinttal, 0,93 százalékkal 2160 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 235 forinttal, 1,69 százalékkal 14 115 forintra nőtt, forgalmuk 9,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 95,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,44 százalékkal 8405 forintra esett, a részvények forgalma 948,0 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve