A BUX csökkenéssel kezdte a hetet, de így is 50 ezer pont fölött maradt. A következő két napban a forgalom is jelentős volt, és egymás után kétszer megdőlt a részvényindex rekordja. A magyar részvénypiac jól teljesített a nyugati tőzsdékhez képest, de a korábbi évek azonos időszakához viszonyítva is, mivel se tavaly, sem tavalyelőtt nem döntött csúcsot augusztusban - áll az MTI összesítésében.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is a tőzsdei rekordot emelte ki a hét eseményei közül. Józsa Bence szerint a vártnál jobb GDP-adatok is hozzájárultak a BÉT szárnyalásához. A szakértő a BÉT csütörtöki visszaesését sem belföldi okokkal magyarázta, hanem azzal, hogy a nemzetközi befektetői hangulat rosszra fordult. A forgalom ugyanakkor a hét utolsó napján is magas maradt, csaknem másfélszeresen haladta meg az ilyenkor szokásosat.
A héten a legnagyobb mértékű, 6,35 százalékos erősödést az OTP érte el 17 740 forintos záró értékkel, 39,143 forintos forgalom mellett.
A Richter 3,3 százalékos emelkedést követően 9070 forinton zárt, forgalma meghaladta a 14,4 milliárd forintot.
A Magyar Telekom 1,15 százalékot gyengülve 431 forinton, 245 millió forintos forgalommal fejezte be a hetet.
A Mol értéke 2,8 százalékkal csökkent, árfolyama 2362 forinton zárt, heti forgalma több mint 7,7 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve