Felhívják a figyelmet arra, hogy változik a BUX-kosár összetétele. A félévente sorra kerülő átsúlyozás miatt némileg változnak a részvények súlyai a hazai indexkosárban, a szeptember 20-i módosításokkal új részvénysorozat nem kerül a BUX-indexbe, és ki sem kerül egyetlen szereplő sem.
A héten céláremelés érkezett az OTP-re, a Goldman Sachs 17 200 forintról 18 900 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.
Kapcsolódó
A héten 3,16 százalékkal csökkent az OTP, a papír 18 110 forinton zárt pénteken, heti forgalma 25,46 milliárd forint volt.
A Mol árfolyama 1,50 százalékkal emelkedett, pénteken 2436 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten több mint 11,62 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom ára 1,61 százalékkal csökkent, pénteken 427 forinton zárt a részvény, forgalma a héten 1,1 milliárd forintot tett ki.
A Richter árfolyama 1,92 százalékkal erősödött, a hét utolsó kereskedési napján 8755 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 9,1 milliárd forintot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve