Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a Mol jelentős (3,26 százalékos) esése részben az olaj árának csökkenésével, részben pedig azzal magyarázható, hogy Ausztriában a koronavírus terjedése miatt hétfőtől ismételten teljes lezárást rendel el a kormány.
Az elemző szerint a befektetők az Ausztriában történtek miatt tartanak attól, hogy Németországban is az emelkedő esetszámok miatt hasonló intézkedést vezetnek be, mindez pedig jelentősen visszavetheti az üzemanyagkeresletet.
Kapcsolódó
Hozzátette, az OTP esése a kelet-európai régiós részvénypiacokon tapasztalható negatív hangulattal áll összefüggésben.
Varga Zoltán a Richterről megjegyezte, a társaság árfolyama két hete folyamatosan esett, az elemző szerint egy nagyobb szereplő adta el érdekeltségét a gyógyszergyártó cégben. A mostani emelkedés talán annak a jele, hogy ez a folyamat véget ért, és a részvény árfolyama korrigálni tud.
A Mol 82 forinttal, 3,26 százalékkal 2436 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 0,94 százalékkal 17 820 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,35 százalékkal 432 forintra gyengült, forgalma 47,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,33 százalékkal 8410 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve