Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta: az általános befektetői hangulat továbbra is negatív, az orosz-ukrán katonai konfliktus folytatódása rányomta a bélyegét a kereskedésre pénteken is.
Nagy probléma, hogy nem látni a végét, csak egy tűzszünetről szóló megállapodás hozhatna megnyugvást szerinte. Emiatt jelentős nyomás alatt állt a hazai részvénypiac és a forint árfolyama. Amíg a helyzet nem oldódik meg, sajnos ez fennmaradhat a következő hetekben is - mondta.
Kapcsolódó
Hozzátette: az OTP gyorsjelentése nem lett rossz, viszont mindenki az orosz és az ukrán leánybankokkal kapcsolatos fejleményekre koncentrál.
A Mol 12 forinttal, 0,48 százalékkal 2512 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 585 forinttal, 5,32 százalékkal 10 415 forintra csökkent, forgalmuk 32,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,75 százalékkal 399,50 forintra esett, forgalma 558,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 510 forinttal, 6,84 százalékkal 6950 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve