New Yorkban a DJIA-30 index 0,86 százalék, az S&P-500 index 1,49 százalék, a Nasdaq Composite index 2,44 százalék veszteséggel kezdett. A Wall Street indexei a csütörtöki kereskedést közel két százalék, a Nasdaq piac indexe közel három százalék nyereséggel fejezte be.
A nyitás előtt a határidős indexek csökkenésének mértékét enyhítette ugyan a harmadik negyedévi amerikai GDP-növekedésről közzétett vártnál kedvezőbb adat, de a vállalati eredmények negatív hatását nem tudta teljes mértékben ellentételezni.
Az Amazon, valamint a Google anyavállalata, az Alphabet a csütörtöki zárást követően tette közzé negyedéves eredmény beszámolóját. A közzétett adatok nem feleltek meg a piaci várakozásoknak, a két mértékadó nagyságrendű tőzsdei cég részvénye ezért jelentős árfolyamveszteséget szenvedett el még a tőzsdén kívüli kereskedelemben. Az Amazon részvénye tíz százalékosat, az Alphabet részvénye hat százalékosat.
Az egyébként többnyire kedvező vállalati eredmény beszámolók ellenére a tőzsdeindexek mélyen negatív tartományban járnak a hónap eleje óta a megnövekedett inflációs kilátások, valamint az irányadó dollárkamatok várható emelése miatt, amelyek negatív hatással lehetnek a későbbiekben a vállalati eredményekre. A csütörtöki záráskor a DJIA index 5,6 százalék, az S&P-500 index 7,2 százalék, a Nasdaq Composite 9,1 százalék veszteségben állt hó eleji értékéhez képest.
Az olajárakat világpiaci túlkínálati aggodalmak szorították le pénteken még az Irán ellen rövidesen életbe lépő amerikai szankciók ellenére is. A világgazdaság növekedése miatt Szaúd-Arábia a keresletet meghaladó olajkínálat kialakulásáról tett közzé figyelmeztetést. Az olajár a harmadik egymást követő hetet fejezheti be pénteken csökkenéssel. A tőzsdei árfolyamok esését követve a Brent a héten négy százalékkal, a WTI három és fél százalékkal csökkent.
Az amerikai piaci nyitáskor a Brent ára 0,57 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 76,45 dolláron, a WTI ára pedig 0,82 százalékkal 66,78 dollárra csökkent.
Az eurót 0,18 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1353 dolláron.
Az arany ára emelkedett, és ezzel sorban a negyedik hetet zárhatja nyereséggel, január óta a leghosszabb szakaszt. Az amerikai kereskedés kezdetén a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,63 százalékkal állt magasabban unciánként 1236,90 dolláron.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve