A részvényárfolyamok gyorsan emelkedtek, miután Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a G20-as csoport hét végi értekezletén megállapodott, hogy újra kezdik a kereskedelmi tárgyalásokat. Trump felajánlotta, hogy nem vezetnek be új vámokat, és enyhítik a Huawei ellen bevezetett szankciókat. A Dow Jones indexben szereplő 30 vállalat közül 28 árfolyama emelkedett a nyitás előtti kereskedésben. A kínai piacon különösen érdekelt csipgyártók jártak az élen, az Intel, az Advanced Micro Devices és a Micron Technologies 3-4,6 százalékkal erősödött.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,95 százalékkal, az S&P 500 1,17 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 1,70 százalékkal esett a nyitást követő percekben.
Pénteken erősödött New York. A DJIA 0,28 százalékkal, az S&P 500 0,58 százalékkal, a Nasdaq 0,48 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
Az olaj drágult, miután a OPEC és szövetségesei várhatóan legalább az év végéig meghosszabbítják a termelés-csökkentési megállapodást, sőt iraki források szerint a vártnál is nagyobb vágás következhet. Irán hétfőn csatlakozott a legnagyobb termelők szaúdi-iraki-orosz hármasához, támogatva az árak felsrófolására irányuló politikát.
Délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,67 dollárral 60,14 dollárra ment föl. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése szeptemberi határidőre 1,89 dollárral 66,63 dollárra emelkedett.
A dollár erősödött. Az euró kora délután 1,1343 dollár körül forgott a reggeli 1,1374 dollárral szemben.
Az arany ára csökkent, az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások újrafelvételével csökkent az aranynak mint biztos befektetési eszköznek a vonzereje. A feszültség csökkenése mérsékli a kockázatosabb befektetési eszközök, így az arany iránti keresletet. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1391,00 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 1,3 százalékkal alacsonyabban, mint péntek este. Az amerikai határidős jegyzés 1,2 százalékkal 1394,60 dollárra ment le.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve