Közép-európai idő szerint este háromnegyed nyolc körül a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója 0,73 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor's 500-as mutatója 0,93 százalékos pluszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,06 százalékos emelkedést jelzett.
A befektetők óvatos optimizmussal várják az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások fejleményeit. Az irányadó indexeket New Yorkban is felfelé húzták azok a hírek, hogy Kína a feszültségek kiéleződésének ellenére is kész tárgyalni egy részleges kereskedelmi megállapodásról az Egyesült Államokkal. A világ két legnagyobb gazdaságának a kereskedelmi főképviselői csütörtökön ülnek össze újabb fordulóra Washingtonban, és bár átfogó megállapodásra már nem számítanak a piacok, valamiféle tűzszünetben reménykednek.
Kapcsolódó
A szerdai kereskedésben minden ágazati mutató nyereséget jelzett, a technológiai szektor szerepelt a legkedvezőbben több mint 1,5 százalékos plusszal.
A nagyvállalatok között kiemelkedően szerepelt egyebek mellett a Microsoft, az American Express, a Visa, valamint az Intel részvénye 1,8 százalék körüli nyereséggel. Ezzel szemben a Johnson & Johnson papírja volt a nap egyik vesztese mintegy 2,3 százalékos mínusszal, miután 8 milliárd dolláros kártérítést ítéltek egy károsultnak, aki azzal vádolta a gyógyszergyártót, hogy a cég nem figyelmeztette a használókat, hogy a Risperdal nevű antipszichotikum fiatal férfiaknál mellnövekedést okozhat.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két kőolajfajta ára emelkedett. Közép-európai idő szerint este háromnegyed nyolc körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) 14 cent (0,27 százalék) plusszal, 52,77 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 18 centes (0,31 százalék) emelkedéssel, 58,42 dollár volt.
Az arany unciánkénti ára 0,57 százalékkal, 8,55 dollárral 1512,45 dollárra emelkedett.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0975 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,0977 dollár után.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve