New Yorkban a DJIA-30 index 4,96 százalék, a Nasdaq Composite index 7,11 százalék csökkenéssel nyitott hétfőn.
Az amerikai tőzsdék nyitásakor az európai tőzsdéken 6-7 százalékos veszteségben jártak a főbb árfolyamindexek, de a vírusjárványban leginkább érintett Olaszország tőzsdéje Milánóban tíz százalékot meghaladó veszteséget szenvedett el.
A hétfői kereskedési napot az ázsiai tőzsdék is nagy indexcsökkenéssel fejezték be, Tokió öt százalékot meghaladó, a sanghaji tőzsde három százalékos, a hongkongi piac négy százalék feletti, a tajvani három százalékos, a szöuli pedig négy százaléknál nagyobb veszteséggel zárt.
A részvények körében az árfolyamcsökkenést az értékőrző befektetési eszközökbe átirányított hatalmas összegek idézték elő. Az arany például az elmúlt hetet tizenegy éve a legnagyobb áremelkedéssel fejezte be, és hét éves csúcsot ért el hétfőn.
Az arany spot ára unciánként 1681,21 dolláron állt az amerikai piacok nyitásakor, 0,40 százalék emelkedéssel.
A vírusjárvány miatt várhatóan csökkenő olajkereslet tükrében az olajárat különösen megviselte, hogy az OPEC+ tanácskozásán nemhogy a termeléskorlátozás növeléséről, de az érvényben lévő megállapodás meghosszabbításáról sem sikerült megállapodásra jutni.
Eddigi napi mélypontján a Brent 30,93 százalékos mínuszban, 31,27 dolláron, a WTI pedig 33,77 százalékos veszteségben, 27,34 dolláron állt.
Az amerikai piacok nyitásakor a globális kereskedelemben a Brent nyersolaj ára 21,23 százalékkal állt alacsonyabban, hordónként 35,66 dolláron, a WTI ára pedig 21,32 százalékkal 32,48 dollárra csökkent.
Az olajár csökkenése nagy veszteségeket okozott az olajipari részvények körében, a Chevron Corp és az Exxon Mobil Corp papírok már a nyitás előtt tizenöt százalékot veszítettek a tőzsdén kívüli forgalomban. A Marathon Oil Corp, a Devon Energy Corp, az Apache Corp és a Pioneer Natural Resources Co részvények 25-34 százalékkal estek.
A banki papírok is nagyot gyengültek, mivel a piac a Fed múlt heti rendkívüli kamatcsökkentése után újabb kamatcsökkentésre számít a jövő heti rendes ülésen. A Citigroup Inc, a Bank of America Corp és a JPMorgan Chase & Co részvények 9-12 százalékkal gyengültek. A dollár is gyengült, az eurót 1,50 százalékkal jegyezték erősebben az amerikai piacok nyitásakor, 1,1454 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve