Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az elemző szerint. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint azzal, hogy legutóbb felfelé korrigált a hazai részvénypiac, és az év utolsó napjaiban sikerült az 50 ezer pontos szint fölé kapaszkodnia a BUX indexnek, kijelöltté vált az irány. A következő fontos ellenállási szint 51 ezer pontnál húzódik.
A vezető részvények közül az OTP árfolyamában 17 000 forintnál található a következő fontosabb akadály, a 16 500 forintos szint pedig már támaszt képez. A Mol jegyzése is fontos ellenállási szinteket lépett át, a következő 2550 forintnál található, míg 2500 forintnál már a támasz húzódik. A Richter árfolyama továbbra is a 8800 forintos ellenállás felé tart, a támasz 8600 forintnál található. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 405-415 forintos sávban mozoghat.
Kapcsolódó
Továbbra is 370 közelében az euró-forint árfolyama. A múlt csütörtöki, újabb kamatemelés ellenére sem tudott érdemben erősödni a hazai fizetőeszköz, az euróval szemben továbbra is a 368-370-es, míg a dollárral szemben a 324-328-as tartományban mozog - közölte az elemző.
Jó volt a finis
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 378,14 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 50 720,71 ponton zárt 2021. december 30-án, csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények drágultak az előző napi záráshoz képest. Csütörtökön az előző nap zárásához képest a Mol 20 forinttal, 0,80 százalékkal 2520 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,10 százalékkal 16 600 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 411,50 forintra emelkedett, forgalma 74,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,29 százalékkal 8725 forintra erősödött, a részvények forgalma 877,5 millió forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve