A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A sanghaji tőzsdén szeretne pénzt bevonni nagyra törő terveihez az atomerőműveket építő kínai China National Nuclear Power (CNNP). A cég a közeljövőben öt erőmű építésébe kezd bele, a projektek összköltsége meghaladja a 27 milliárd dollárt. Bár a cég részleteket nem közölt a tervről, szakértők úgy látják, legalább 5,4 milliárd dollárt vonhat be ily módon az atommamut, azaz a bevont friss pénz mennyisége nagyobb lenne, mint a Facebook esetében, Kínában pedig ez lenne a legnagyobb IPO az Agricultural Bank pár évvel ezelőtti 10,1 milliárdos kibocsátása óta.
Kína meglehetősen ambiciózus nukleáris tervekkel rendelkezik: jelenleg 14 reaktor üzemel az országban, melyek számát a következő két évtizedben százra emelnék, az áramtermelő kapacitást pedig a jelenlegi 11,6 gigawattról 80 gigawatt közelébe emelnék − jelentős számú fosszilis erőművet vonva ki közben a rendszerből.
A CNNP jelenleg száz százalékban az állam tulajdonában van; hogy a részvény üzleti szempontból vonzó befektetés lenne-e, az a hatósági áras piacon erősen kérdéses. A társaság pénzügyi teljesítményéről is csak annyit tudni, bevételei 11,6 százalékkal nőttek az elmúlt évben, idén pedig 7,6 milliárd jüan profit elérését tűzte ki célul.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve