A vevő az MNB, amelynek részesedése ezzel a pakettel 80,3 százalékra emelkedett.
A vételár nem ismert, de irányadónak tekinthető, hogy az MNB tavaly novemberben részvényenként 3550 forintot fizetett a bécsi tőzsde, valamint az osztrák elszámolóház együttesen 68,8 százalékot kitevő BÉT-pakettjéért, amivel a jegybank részesedése 6,94-ról 75,75 százalékra emelkedett. A jegybank akkor felajánlotta, hogy ezen a darabáron hajlandó megvenni a többi tulajdonos tőzsdepapírjait, azt követően hatvan napon belül, hogy a cégbíróság bejegyzi a jegybank többségi tulajdonossá válását. Ez a határidő április 2-án járt le. Vélhetően addig egymás tenyerébe csaptak az Urbana és a jegybank képviselői, és júliusban az ügylet pénzügyi zárása is megtörtént - fogalmazott a lap.
A kanadai cégen kívül még hárman váltak meg BÉT-részvényeiktől a múlt hónapban. Az eladásokat követően a tőzsdének 77 részvényese maradt, közülük nyolcnak a részesedése haladja meg az 1 százalékot. Legalább hárommal tovább csökkenhet a tőzsdetulajdonosok száma, miután a tavaly tavasszal bebukott Quaestor 1,2, a Hungária 0,6, valamint a Business Telecom alig 0,01 százalékos pakettjeit is felszámoló próbálja értékesíteni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve