Délelőtt iránykeresés jellemezte a piacokat, délutánra azonban megélénkült a forgalom és jelentősen javult a hangulat. A magyar piac trendkövető volt, a blue chipek közül az OTP és a Richter teljesített a legjobban - mondta Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Kiemelkedőnek nevezte a magyar tőzsde teljesítményét Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője az M1-en. A nemzetközi piacok enyhe pluszban vannak, Európában a spanyol tőzsde emelkedett nagyobb mértékben, közel 1,5 százalékkal. A BÉT-en mind a négy vezető részvény erősödéssel tudott zárni, a nap nyertese a már reggel nyereséggel kezdő Richter, illetve az OTP volt. Kiemelte, hogy a jövő héten megkezdődik a gyorsjelentési szezon, ami megmozgathatja majd a piacokat.
Kapcsolódó
A Mol 14 forinttal, 0,47 százalékkal 3020 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,54 százalékkal 10 540 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 482 forintra emelkedett, forgalma 364,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 88 forinttal, 1,34 százalékkal 6670 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve