Jól teljesített a magyar részvénypiac. Hozzáfűzte, hogy a régiós piacok is emelkedtek, Nyugat-Európában ugyanakkor kis visszaesés volt tapasztalható, a német index fél százalékos mínuszban tartózkodik, és az amerikai index is 0,2 százalékos mínuszban van. A kis visszaesés szerinte annak tudható be, hogy az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kamatdöntő ülést tart, és lehetséges, hogy a mennyiségi lazítás piaci kivezetésének megkezdéséről döntenek, ami negatív a piacok számára - mondta Debreczeni Csaba, az MKB Bank senior tőkepiaci elemzője az M1-en.
A Mol 57 forinttal, 1,79 százalékkal 3240 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,83 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,42 százalékkal 471 forintra csökkent, forgalma 256,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,44 százalékkal 6710 forintra emelkedett, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve